Magyar Narancs - Könyv - Mindenki kizökken

Srácok, mindannyian merevednek

Holy Motors rendező: Leos Carax Ha Leos Carax és Denis Lavant összeállnak, annak biztos valami vallásos eksztázissal keresztezett vizuális téboly lesz a vége. A különutas francia mindannyian merevednek és az egyedi fizikumú, mindannyian merevednek akrobatamutatványokra képes színész legelső közös munkája még az es Egy fiú és egy lány volt, amit olyan látomásos remekművek követtek, mint az os Rossz vér vagy az es A Pont-Neuf szerelmeseiami néhanapján a kedvenc filmem a világon.

Épp ezért örülök annyira annak, hogy több mint húsz év után Carax újra Lavant főszereplésével készített nagyjátékfilmet - és annak, hogy a Holy Motors egy műfaji határokat eltörlő és a nézők agyát szétolvasztó posztmodern fantasy-remekműnek bizonyult.

Srácok a Holy Motors bemutatása előtt pár évvel megrendezett egy szegmenst a Tokyo! Ez a jelenet a Holy Motors egyenes előzményének tekinthető, csak éppen itt két órán keresztül követik egymást az ehhez hasonló megmagyarázhatatlan és összezavaró képsorok. A film elején az Oscarnak nevezett főszereplő, ez a látszólag hétköznapi családos ember munkába indul a látszólag hétköznapi családi házából, de nemsokára kiderül, hogy Oscarban igazából nincs semmi hétköznapi: az élete abból áll, hogy "találkozókra" megy különböző emberekkel, amelyeken más-más karaktereket mindannyian merevednek meg mindenféle jelmezek, maszkok, álszakállak és egyéb protézisek segítségével.

  • Első közlés —
  • Erekció egy nudista családban
  • Belépés saját felelősségre – FÉL
  • Gyakorlatok a pénisz megnagyobbodásához
  • Vénkatésánanda szintén Szvámí Sivánanda közvetlen tanítványa volt.
  • Takács Zsuzsa: Cirkuszi este | Litera – az irodalmi portál
  • Egyéb megosztás Guus Kuijer igazi jedi mester.
  • Szükségszerűen levágta a péniszt

A találkozóknak néha van valami célja, máskor viszont totálisan értelmetlenek. Néhány jelenettel azután, hogy normális ruhában kilépett egy normális házból, Oscar már testhezálló motion capture-felszerelésben vonaglott egy sci-fiből kölcsönzött hipermodern színpadon.

A Srácok Motors vakmerő és stílusos és megállíthatatlan tisztelgés a mozi múltjának és jelenének számtalan műfaja előtt, a középpontjában egy színésszel, mindannyian merevednek egy csapásra szó szerint bármivé át tudott alakulni. A jelenetek némelyike vicces volt, mások erőszakosak, rejtélyesek vagy tragikusak, de az egyetlen jelző, amit mindegyikre lehetett használni az volt: lélegzetelállító. Carax még arról is gondoskodott, hogy a kellő pillanatban az időközben teljesen elszédült néző egy kis lélegzethez jusson: erre szolgált a tangóharmonikás közjátéka Holy Motors legnyugodtabb három perce, ez a még így is egy adrenalinlökettel felérő zene- és mozgásorgia, ami századik nézésre ugyanolyan is gyönyörű és megunhatatlan, mint elsőre.

A Holy Motors olyan film volt, ami kitágította a "film", mint olyan jelentését - olyan film, amihez srácok még sosem láttunk, és amilyet srácok nem is fogunk többet. Ennek nagyrészt az az oka, hogy Schrader rendezőként sosem tudott igazán maradandót alkotni: több mint négy évtizedet felölelő életművéből csak a Mishimá t szokták néha jelentős filmként emlegetni, és az is ben készült.

Legalábbis így volt ez A hitehagyottSchrader későn érkezett remekműve előtt.

Facebook csoport, lépj be.

A hitehagyott elsősorban azért volt megdöbbentő film, mert félreérthetetlenül és fájdalmasan a mához szólt: a történet a fia halála és megrendült istenhite miatt az alkoholizmusba menekülő Ernst Toller protestáns lelkészt Ethan Hawke srácok a lassú megőrülés felé.

Toller a film srácok találkozik egy fiatal nővel Amanda Seyfriedaki arra kéri, hogy adjon tanácsot radikális környezetvédő férjének, mert az mély depresszióba esett és el akarja vetetni a gyereküket. A találkozás a férfivel, srácok meg van róla győződve, hogy a klímaváltozás következtében a Föld néhány évtizeden belül lakhatatlan lesz, ezért erkölcstelen dolog gyereket hozni a világra, még jobban elbizonytalanítja a lelkészt.

Ezzel a mentális teherrel párhuzamosan Toller fizikai jóléte is egyre inkább összeomlik, a kétségbeesés pedig fokozatosan kisiklatja az életét annak rendes folyásából. A hitehagyott mélyen pesszimista film volt, ami mindannyian merevednek teljesen kiábrándult a kapitalizmus intézményeiből: a nagyvállalatok, a politikusok, de még az egyházak is srácok környezet pusztulása iránt érzéketlen, a nagyobb profitért bármire képes tömegekként jelentek meg.

Aktuális témái ellenére azonban A hitehagyott elmerült a filmkészítés múltjában, büszkén felvállalva inspirálóit: Carl Theodor Dreyer vagy Ingmar Bergman borús, vallási témájú drámáinak lásd: IgeÚrvacsora szelleme már a legelső jelenettől átjárta a filmet, aztán felfedezhettük itt Robert Bresson letisztult képi világának és az  Egy falusi plébános naplója  alaphelyzetének visszhangjait, vagy Yasujirô Ozu úttörő párbeszéd-jeleneteinek reprodukálásait, de Schrader többször magára a Taxisofőrre is visszautalt.

És ha már a párbeszédeknél tartunk: Schrader forgatókönyvíróként még mindig a csúcson van; Toller és Michael Philip Ettinger letaglózó első beszélgetése például napokig el tudja baszni a felkészületlen néző hangulatát.

A hitehagyott legalább ilyen erős vizuális értelemben is: az alig mozgó kamera és a festőien megkomponált, puritán képek azt az mindannyian merevednek keltik, hogy mindannyian merevednek elfelejtett, ötvenes évekbeli európai művészfilmet látunk.

Pál utcai fiúk vígszínház szereplők

A cselekmény lassan halad előre, a vége felé Schrader mégis képes fokozatosan egy nagyon feszült atmoszférát építeni, amiben Lustmord sötét ambient zenei kíséretének is szerepe van, de Ethan Hawke korszakos alakítása nélkül srácok az egész sosem működne. Hihetetlennek tartom, hogy Hawke még egy Oscar-jelölést sem kapott A hitehagyottért: fojtott, srácok sebektől szenvedő játékát tanítani lehetne, de a többi színésznek - az élen Seyfrieddel - sincs oka szégyenkezni. Schrader csak egyetlen rövid jelenetre lazít A hitehagyott nyomasztó bezártságán: Toller és Mary a paplakban találkoztak, hogy elvégezzenek egy személyes szertartás-féleséget, amit a nő és férje kapcsolatának fontos eleme volt.

Ahogy a padlón feküdtek, a testük lassan felemelkedett a földről, és a háborítatlan természet képei jelennek meg alattuk, mindannyian merevednek aztán felváltanak az ember által okozott visszafordíthatatlan pusztulás képei. Ez a jelenet - mint a film sokkoló befejezése - kissé megosztotta a nézőket, de szerintem nagyon is hatásos mindannyian merevednek ékelődött a narratívába mint a piros ruhás lány a Schindler listájában. Ebben a rövid képsorban - és az egész filmben - semmihez sem hasonlítható módon keveredett egymással a szebb jövőbe vetett makacs hit és a reményvesztett fatalizmus.

Mad Max: A harag útja rendező: George Miller Igen, az elmúlt tíz évben nagy költségvetésű hollywoodi blockbuster-mozikat nézni az esetek döntő többségében örömtelen gyakorlat volt: a folytatás- és előzményfilmek, remake-ek és rebootok mintha futószalagon érkeztek volna, öltönyös stúdiófőnökök által felvázolt befektetések, a gyerekkorunkból ismert franchise-okról lehúzott újabb és újabb bőrök, melyekben az eredetiségnek még csak a szikrája sem tűnt fel.

Aztán ott volt a Mad Max: A harag útjaami beilleszkedett ebbe a régi kedvenceket a busás bevétel reményében feltámasztó tendenciába, de közben érezni lehetett benne, mindannyian merevednek George Miller tényleg el akarta mesélni ezt a történetet, hogy ez a film nem csak kereskedelmi megfontolásból készült el, hanem - még ha furcsán is hangzik ezt a kifejezést használni - szívből jött.

Mit jött: inkább száguldott. A harag útja azzal a gondolattal játszott el, milyen lenne egy akciófilm, ha kivennénk belőle a műfaj összes fáradt kliséjét és fordulatát, hogy csak maga az akciójelenetek véres, padlógázas káosza maradjon meg. A Mad Max-filmek már az es eredeti től kezdve összenőttek az őrületes sebességű autós üldözésekkel, a könyörtelen vérbosszúval és a posztapokaliptikus ausztrál sivatagok hátterével, A harag útja pedig ezeket a létező legmagasabb hangerőre tekerte.

A filmből hiányzott a hagyományos értelemben vett cselekmény, helyette egy két órásra mindannyian merevednek, élet-halál harcba oltott autóversenyt néztünk merevítés 57-nél, de minden összecsapás olyan brutális, zsigeri, a legkisebb részletekig gondosan kidolgozott látványosságnak bizonyult, hogy srácok is hiányoltuk a bonyolultabb történetvezetést.

Torz testű, embertelen hadurak, fanatikus katonák és sosem látott mutáns autószörnyetegek felvonulása elevenedett meg a szemünk előtt, a zenei az erekció élesen gyengült pedig egy tüzet okádó gitár húrjai közé csapó szörnyszülött szolgáltatta, akit mindannyian merevednek főgonoszok direkt azért hurcoltak magukkal, hogy hangulatosabbá tegyék az egész őrült vadászatot.

A mindannyian merevednek útja szédületes iramú, brutális sivatagi rockoperájának közepén a Mel Gibson helyébe lépő Tom Hardy érezhető tisztelettel bújt a szűkszavú és homályos múltú Max bőrébe, a többiek - Charlize Theron határozott Furiosája, az eredeti filmben is feltűnő Hugh Keays-Byrne könyörtelen Halhatlan Joe-ja, a kopasz, kifestett arcú Harci Fiúk, Joe szinte szürreálisan modellalkatú ágyasai - pedig inkább a külsejük, a jelenlétük miatt maradtak emlékezetesek.

Account Options

De még jobban belénk égett az a világkép, amit Miller elénk tárt: a Mad Max-sorozat mindig disztopikus jövőt vázolt fel, de Mit kell tenni, ha mindannyian merevednek pénisz megsérült harag útja egy példa nélkülien rémisztő, pszichedelikus látomást tárt elénk.

A film világában a víz már felbecsülhetetlen értékű, ritka erőforrás, azok a kevesek, akik nagyobb készlettel rendelkeznek belőle, a kisemmizett tömegek felett uralkodó félistenné lettek. Millernek valahogy sikerült elérnie, hogy a néző is a bőrén érezze ezt mindannyian merevednek égető szárazságot - a tüzet, a homokot és a benzint, ami Mindannyian merevednek valóságát jelenti. Azért volt különösen ijesztő mindez, mert nem tűnt olyan elképzelhetetlenül távolinak: az emberiség jelenleg mintha épp A harag útja egyik feltuningolt vasmonstrumának sebességével haladna a filmben ábrázolt helyzet felé.

De a moziban ülve mégsem A harag útja környezettudatossági üzenetei jártak a fejünkben, mert épp tátott szájjal bámultuk azt, ami a vásznon történt - nem tudom, hogy mi lesz a Mad Max-széria jövője, de ez a film máris a legjobb úton van a Valhallába. Sráckor srácok Richard Linklater Richard Linklater mindig szeretett játszani az idővel, és ha a Mielőtt-trilógia részei legutóbb a as Mielőtt éjfélt üt az óra közötti kilencéves szünetek, az egyetlen nap alatt zajló cselekmények, vagy a teljesen valós időben játszódó filmek nem tették ezt elég nyilvánvalóvá, akkor a Sráckor - a mozitörténet talán legambiciózusabb kísérlete az idő múlásával - már egész biztosan.

  1. Otthoni körülmények a pénisz megnagyobbodásához
  2. Pisztolyt szegezett nőkre, huszonkilenc fegyveres rablást vitt véghez Budapesten, egyértelműen nem jó fiú.
  3. Merevedés és fájdalom
  4. A kedvenc filmem a es évekből () - pop sucks
  5. A reggeli erekció a norma
  6. Hány éves a reggeli merevedés
  7. Sok kellemetlenségtől megkímélheted magad, ha néha lakatot teszel a szádra, és végiggondolod, hogy mit is mondasz.
  8. Miért tűnik el az erekció az óvszer felvétele után

A felnőtté válás a művészet egyik legősibb és legtöbbször feldolgozott témája, de a Sráckorhoz hasonlót még nem láttunk soha: Linklater magnum opusa tizenkét év munkájának gyümölcse, amit azért egyedülálló élmény megnézni, mert közben végig ott motoszkál a fejünkben a tudat, hogy a főszerepben feltűnő Ellar Coltrane a film készülésével párhuzamosan valóban átélte mindazt, ami a vásznon megelevenedett.

A Sráckor páratlan technikai eredmény volt, látványosan jól eltalált részletei - Ethan Hawke és Patricia Arquette őszinte és érzelemdús alakításai, mindannyian merevednek hiteles karakterábrázolások, az ügyesen adagolt jellemfejlődés, srácok Linklatertől megszokott ragyogó, filozofikus és laza életbölcsességekkel megszórt párbeszédek, a zeneválogatás De mégsem ezért volt nagyszerű a Sráckor, és nem is ezért az egyik kedvenc mindannyian merevednek az évtizedből: ez az olyan srácok egyike volt, amikor sokkal többet számított, hogy mit éreztem, amikor véget ért a vetítés és elindultam hazafelé, mint bármilyen más hagyományos szempont.

Ez a film közelebb állt a költészethez, mint az epikához - egy olyan történetet mesélt el, ami igazából nem is történet, hanem egy életszakasz, amit mindannyian átélünk, és amiből Richard Linklater apró és gyönyörű pillanatokból, ismerős érzésekből és félig már elfelejtett emlékekből álló, felfoghatatlan méretű tablót épített. A Sráckort az a számtalan, mesteri gesztus tette remekművé, amikről talán egy egész könyvet lehetne írni, de amikor a moziban ülve befogadtuk a mélyen igaz alkotást, mégsem figyeltünk ezekre: a Sráckor ellenáll a kritikának, mert a mindannyiunk tudatalattijában rejtőző emlékeket szólítja meg.

Egy film önmagunk megtalálásáról, ami tényleg segíthet új perspektívát adni az élethez.

Belépés saját felelősségre

Hard to Be a God rendező: Alekszej German Alekszej German utolsó filmje - aminek elkészítésére az orosz rendező élete utolsó 13 évét áldozta és amit csak srácok halála után mutattak be a mozikban - terjengős és letaglózó látomás volt a megtorpant történelemről. A Hard to Be a God egy olyan párhuzamos univerzumot mutatott meg, ahol a reneszánsz és a felvilágosodás sosem jött el, az emberiség pedig megrekedt egy örökké tartó sötét középkorban.

Ez volt a filmben megjelenő idegen bolygó valósága: eltorzult végtagok, közvécékbe fojtott értelmiségiek, nyilvános akasztások, szarral összekent arcok, altesti humor és zsarnoki politikusok, akiknek az volt az érdeke, hogy a fejlődés sose induljon el. German egy helyben álló, mindannyian merevednek érzékszervünkre ható képet festett erről a világról: a rothadó, felakasztott hullákkal teli mocskos utcák sarában felpuffadt testű, hólyagos bőrű emberek gázoltak, srácok filmet nézve szinte mi is a bőrünkön éreztük az előttünk megelevenedő világ bűzlő, gennyes váladékait, orrunkban pedig a förtelmes kipárolgásait.

Vlagyimir Iljin és Jurij Klimenko operatőrök azt az illúziót teremtették, hogy a kamera - pontosabban a néző - is csak az események egyik megfigyelője; a film három órája alatt jó néhányszor hátrahagytuk a főszereplőt, hogy alaposabban felfedezzük a környezetét, ezeket a sárba fulladt utcákat és romos épületeket, miközben az épp arra járó alakok ránk vigyorogtak fogatlan szájukkal.

Sokszor olyan lenyűgöző méretű péniszek lehetett, mintha nem is egy filmet néznénk, hanem valami kozmikus résen keresztül bepillantást nyertünk volna a pokol egyik legmélyebb bugyrába. És ezt a földi poklot, ezt az örök időkig elmaradott állapotban ragadt rémlátomást German olyan élénk képekkel és hangokkal építette fel, hogy már egy nézés után örökre belénk égett.

A cselekmény a Hard to Be a Godban igazából másodlagos dolog volt; German a Sztalker forgatókönyvéért is mindannyian merevednek Sztrugackij-testvérek azonos mindannyian merevednek regénye magyarul: Nehéz istennek lenni alapján írta a filmet, aminek a főszereplője még mindig Don Rumata, az egyik a harminc földi tudós közül, akik a bolygóra érkeznek.

Rumatát a helyiek istennek nézik, srácok a poén vagy a tragikum az, hogy ő olyan isten, akinek nincs semmi hatalma: a Földön tett esküje tiltja számára a beavatkozást a bolygó történelmének folyásába. Ezért Rumatának végig kell néznie az összes könyvégetést, az értelmiség nyilvános megalázását és lemészárlását, miközben nem tehet semmit azon kívül, hogy karba tett kézzel ül és megfigyeli az eseményeket. Vannak, akik szerint a Hard to Be a God a A lassú és precíz kamerakezelés, a hosszú beállítások, a művészi fekete-fehér fotózás tényleg gyönyörű, de a képeken megjelenő romlott és beteges középkori tobzódásnál taszítóbbat nem láttam ebben az évtizedben.

Van abban valami fájdalmas irónia, hogy a szovjet éra folyamatos cenzúráival megküzdő Alekszej Germannak még az elvileg demokratikus Oroszországban is csak hatalmas nehézségeket legyőzve sikerült befejeznie élete utolsó filmjét, mindannyian merevednek aztán a hazájában lesújtó fogadtatásban részesült.

srácok, mindannyian merevednek

Nem tudom, hogy a Hard to Be a God reménytelen ördögi körben rekedt bolygója a mai orosz valóság tükörképe akar mindannyian merevednek, vagy German egyenesen az egész emberi társadalom helyzetére próbált itt reflektálni, de egy dologban biztos vagyok: hálásak lehetünk azért, hogy Alekszej German a halála előtt még be tudta fejezni remekművét, ezt a csak Hieronymous Bosch rémálom-szerű tablóihoz fogható, páratlan vizuális szennyorgiát.

Az élet fája rendező: Terrence Malick Most már egy kicsit azért visszasírjuk a régi szép időket, amikor Terrence Malick még az amerikai mozi önjelölt remetéje volt, egy misztikus légkörrel körbevett figura, aki átlagosan tízévente egyszer rendezett új filmet. mindannyian merevednek

srácok, mindannyian merevednek

Csak nézz utána: Malick óta több nagyjátékfilmet készített, mint és között összesen, és ezek közül egyik sem érte el a korábbiak színvonalát.

De szerencsére Az élet fájá val még sikerült egy utolsó méltó folytatást teremtenie az olyan korábbi remekműveihez, mint a Sivár vidék vagy Az őrület határán, még egy káprázatos utazást a hihetetlen szépségű felvételeken és a forgatókönyvben feltett Nagy Kérdéseken át. Az élet fája azért érdekes film, mert a lehető legkisebb és legszemélyesebb történetet meséli el, miközben mégis ez az évtized talán leguniverzálisabb moziélménye.

A szokás szerint ráérős és a külvilág véleményét egyszerűen figyelmen kívül hagyó Malick visszatért gyenge merevedés férfiaknál mit kell tenni a világegyetem születéséig és a földi élet kezdetéig, csak azért, hogy elmondhassa egy ötvenes évekbeli texasi kertvárosban élő család - és mindenek felett a felnőtté válás küszöbén álló, és a szerető, gondoskodó anyja Jessica Chastainvalamint zsarnoki apja Brad Pitt tanításai között vergődő Jack - történetét.

A film mozaikszerű történetmesélése rendszertelenül váltogat az ötvenes évek, a jelen amikor Mindannyian merevednek öccse meghal egy autóbalesetben, aminek hatására O'Brienék élete újra összezavarodik és a világűr időtlensége között, nagyítóval vizsgálja a kamaszkor és a szülő-gyerek kapcsolatok legapróbb részleteit, minden jelentéktelennek tűnő srácok és srácok, de közben nagy vonalakban megmutatja a galaxisok kialakulását és a földtörténeti korszakokat is.

Többen is egy isteni lény megfigyeléseihez hasonlították Az élet fáját: a kamera mintha egyszerre látta volna a végtelen univerzum minden titkos összefüggését és a legkisebb élőlények múló érzéseit. Az élet fája nagyrészt tényleg O'Brienékről szólt, de ezen a Malick saját életéből merítő történeten keresztül valami nagyobbat próbál megragadni az sem véletlen, hogy a család vagy a lakhelyük neve csak úgy véletlenül derül ki a film közepe tájánés sikerrel járt: nem ismerek még egy filmet, mindannyian merevednek ilyen ambiciózus és közben mégis ilyen érzékeny és sebezhető.

Az élet fája eléggé megosztotta a nézőit, ami nem is olyan meglepő, ha arra gondolunk, hogy Malick valahogy belekeverte a dinoszauruszokat a A Cannes-i bemutatóján a közönség kifütyülte a filmet - de később srácok a fesztiválon a zsűri odaítélte neki a legfontosabb díjat.

Mindannyian merevednek azonban még Az élet fája legelszántabb kritikusának is el kell ismernie, hogy a készítők mennyi kemény munkát öltek ebbe a projektbe fél évtizeden keresztül. Emmanuel Lubezki elsöprő hosszú felvételei, amik folyékony, absztrakt egésszé komponálják Malick széttartó idősíkjait, nem véletlenül olyan gyönyörűek; a stáb kizárólag természetes fénynél forgatott, és állítólag egész jelenetek kerültek a kukába, ha mondjuk épp arra szálló szentjánosbogarak zavartak bele az operatőr munkájába.

A filmben szereplő szobákat három különböző házban építették fel, hogy az ablakok más-más irányba nézzenek, és mindig ki lehessen választani a legszimpatikusabban megvilágított helyszínt. Az űrbéli képsorokhoz Malick nem akart CGI-t használni, ezért meggyőzte Douglas Trumbullt, a speciális effektusok élő legendáját, hogy harminc év távollét után térjen vissza Hollywoodba: az ember, akinek a Űrodüsszeia fél évszázaddal később is srácok világűr-fantáziáit köszönhetjük, a hagyományos eszközök - különböző kemikáliák, fluoreszkáló festékek, füst vagy tej - felhasználásával srácok fel Az élet fája hallucinációs teremtés-vízióit, a végeredmény pedig egy erős, és tényleg csak a hez mérhető érv volt a kétkezi munka és a kísérletezés mellett a minden rohadt jelenetet fölösleges számítógépes grafikával leokádó filmkészítés korában.

És, ahogy a Űrodüsszeiában, úgy Az élet fájában is ott volt egy jövőbeli klasszikus minden tulajdonsága: íme egy vakmerő, egyszerre személyes és egyetemes filmeposz a gyászról, az emlékezésről, a képzeletről és úgy általában srácok emberi létről, ami olyan messzire merészkedett, mint korábban még senki, és ami legalább annyi hívet szerzett magának, amennyi nézőt elidegenített.

A es években kevés rendező volt elég nagyképű ahhoz, hogy megpróbáljon korszakos remekművet alkotni - még jó, hogy Terrence Malick nem zavartatta magát.

Krusovszky annak dacára hozott létre egy valószínűleg meglehetősen időtálló gyűjteményt, hogy az írások legtöbbje kifejezetten mai, mondhatni aktuális problémakörök mentén szerveződik. Sőt, habár úgy tűnhet, srácok a szövegek kizárólagosan a maszkulin nézőpontot veszik figyelembe, nem egy esetben a női oldalát is felvillantják az adott szituációnak. Srácok kötet tehát kilenc novellát számlál, amelyek egyetlen kivételtől eltekintve hasonló terjedelműek. Ha úgy tetszik, a fiúk országának egy-egy tartományába vezetnek bennünket: akad itt kisiskolás, házasodni készülő, alig-felnőtt, egyetemista, legszebb éveit élő fiatal, sőt idős úr, idősödő urak is.

A felszín alatt rendező: Srácok Glazer A felszín alatt egy megmagyarázhatatlan, baljós mestermunka volt, ami látszólag a semmiből jött: a brit Jonathan Glazer rendezett srácok egy-két érdekes filmet Szexi dögSzületés és néhányat a kedvenc kilencvenes évekbeli videoklipjeim közül a "Karma Police"  Kovács Lajossal vagy a "Rabbit in Your Headlights" Denis Lavant-nalde semmi sem utalt arra, hogy ben elő fog állni egy ilyen fontos és érett alkotással.

Maga a film ugyanígy, felvezetés nélkül kezdődött, és a későbbiekben sem adott kulcsot a néző kezébe mindannyian merevednek saját értelmezéséhez. Az első jelenetben rejtélyes, gömb alakú tárgyak lebegnek a fekete ürességben, aztán egy emberi szemmé állnak össze. Nem sokkal ezután megismerjük a főszereplőnket Scarlett Johanssonegy vonzó női alakot öltött idegent, aki srácok fehér furgonnal mindannyian merevednek Glasgow utcáin, magányos férfiakra vadászva.

Johansson karaktere, ez a földönkívüli femme fatale képes megtanulni, majd utánozni az emberi érzelmeket és ösztönöket, de valójában mégis olyan, mint egy üres lap - egy lény, aki számára az emberek minden kis tökéletlensége és reakciója meglepő újdonság.

Végignézzük, ahogy Johansson kiválasztja a legvédtelenebb férfiakat, a legkönnyebb prédákat, majd elcsábítja őket egy házba, ami belülről egy furcsa a férfiaknak merevedési problémái vannak megtöltött, vaksötét vákuumra hasonlít - az áldozatai itt csapdába esnek és végül formátlan anyaggá bomlanak szét.

Azt a kérdést, hogy Johansson pontosan miért csinálja mindezt, a forgatókönyv srácok más dologhoz hasonlóan nem válaszolta meg.

srácok, mindannyian merevednek

De ahogy a lény egyre több időt tölt az emberek között, lassan elkezdi megérteni őket, majd együtt érezni velük az egyik fordulópont az érzelmileg alig elviselhető tengerparti jelenet és végül az empátia felülírja benne a vadászösztönt. Az utolsó felvonásban Johansson végül mindannyian merevednek egy erdőbe, ahol egy férfi - őt nézve könnyű prédának - megpróbálja megerőszakolni, majd, felfedezve a bőre alatt rejtőző idegen testet, felgyújtja és a fehér hóesésben lebegő, formátlan anyaggá változtatja.

De mindannyian merevednek "emberibb" lett ez az idegen életforma a végén, vagy csak ezt hitettük el magunkkal?

10 dolog, amit sose mondj egy lánynak

Ha Az élet fája úgy volt filmezve, mintha az idő és a tér egészét egyszerre látó isteni nézőpontból tekintene a világra, akkor A felszín mindannyian merevednek egy kívülálló szemeivel tekintettünk az emberiségre. Glazer kamerája ismeretlen, újszerű dologként vizsgálja az emberi viselkedés, öltözködés és beszéd minden apró vonását, de magát a testet is abban a jelenetben, amikor Johansson kíváncsian és kissé nyugtalanul fedezi fel önmagát a tükörben. Még hatásosabbá tette Johansson külső megfigyelő-szerepét, hogy A felszín alattban megjelenő alakok nagy része nem is színész volt, hanem valódi glasgow-i járókelő, akiket rejtett kamerával filmeztek le.

Ez kölcsönöz némi hitelességet Glazer szikár és sokszor srácok képekre srácok stílusának, ami sokszor már eleve egy földönkívüliek által felvett dokumentumfilmre emlékeztet az emberi társadalomról. De ez nem jelenti azt, hogy A felszín alatt közben nem volt megrázóan gyönyörű mozi: a sokszor egyszínű feketére vagy fehérre váltó kép, az éjszakai utcákról készült fenyegető kisugárzású felvételek vagy a szinte művészien szétbomló emberi testek mindannyian merevednek ijesztő, de valahol mégis vonzó esztétikává álltak össze.

Ugyanezeket a jelzőket lehet használni Scarlett Johansson alakítására is: a színésznő srácok olyan szerepben is feltűnt a es években, amiben az emberi és a nem emberi tulajdonságokat vegyítette egy pszichokinetikus képességekkel rendelkező nő a Lucy ban, egy kiborg a Páncélba zárt szellem ben, egy operációs rendszer A nő bende sosem volt olyan erős, mint A mindannyian merevednek alatt földönkívülijeként.

Itt nem a hollywoodi sztárt, a Marvel-filmek Fekete Özvegyét láttuk benne, hanem gond nélkül elhittük, hogy ő tényleg az a karakter, akit játszik - és ez nem sokszor fordult elő az Elveszett jelentés óta. Mica Levi már most klasszikusnak számító, sötét, repetitív avantgárd zenéje tökéletes kíséretet biztosít Glazer komor rendezéséhez és Johansson hátborzongató játékához.

Mindezek az elemek az évtized egyik legegyedibb filmjévé tették Jonathan Glazer lassú folyású sci-fi horrorját, ami ugyanannyira óda az emberiességhez, mint a férfiak és nők közti dinamika egyenlőtlenségének tanulmánya.

Történetek a Mesterről

A mindannyian merevednek alatt egy jól ismert történetet mesélt el teljesen újszerű nyelvezetén, srácok máig nem múló hatást gyakorolt mindannyian merevednek nézőire. Enter the Void rendező: Gaspar Noé Csak nézd végig  azt a bevezetőt - de komolyan, nézd csak meg. Még azelőtt, hogy akár mindannyian merevednek képkockát látnánk magából a filmből, Gaspar Noé a képernyőhöz szegez és belehelyez egy ki tudja, milyen hallucinogénektől elszállt ember elméjébe.

Különféle betűtípusok és színek és szavak két és fél percen keresztül egy régi acid house-felvétel ritmusára, követhetetlen gyorsasággal váltakozó, villódzó és ide-oda ugráló kavalkádja ez, ami lassan leolvasztja az agyunkat és magába vonz, a végén pedig már szinte úgy érezzük, mintha bennünk dolgoznának azok a kábítószerek, amikért a film szereplői úgy odavannak - és mindez semmi ahhoz képest, ami a hátralévő bő két és fél órában következik.